Üdvözlés

Iglói AttilaMárcius, a rügyduzzasztó tavaszelő, a böjti szelek változékony évadja, átmenet a még visszavicsorgó télutó és a tavasz uralomra jutása között. A meteorológusok elsejétől számítják a tavaszt, a csillagászok naptára a március 21-i napéjegyenlőségkor mutatja az évszak beköszöntét. A Nap ezen a napon lép a Kos jegyébe. Gyorsan hosszabbodnak a nappalok, többet süt nap, beköszönt az április, virágok pattannak ki a földből, kifakadnak a rügyek, és egyszerre csak bekövetkezik az, amit én „zöld robbanásnak” hívok: tegnap még kopasz és fekete volt a park, ma meg eleven és zöld mindenütt.

A Kos témája ez: itt vagyok és elfoglalom a helyemet. A tavaszi napéjegyenlőség, amely után a nappalok hosszabbak lesznek, mint az éjszakák, a fény győzelmét jelképezi a sötétség felett. Ezért a Kos vezérmotívuma a harcos, a hős, az úttörő, aki állandóan tágítja cselekvése horizontját. Azonban a hős csak akkor győzhet, ha megtanulja türelmesen használni erőit, különben az a veszély fenyegeti, hogy reflexből cselekszik, és elhasználja energiáit, de nem ér vele célt. Ahogy Dahlke írja: „Az élet igazi kitágításának alapja a szellemi elmélyülés és az alapos önismeret.”

Erre kínálunk lehetőséget holisztikus életmód központunkban az év bármely napján.

A Kos havában, április 2-án emellett egy különleges lehetőséggel ajándékozzuk meg azokat, akik a tavasz rezgéseire kívánnak hangolódni, mozgással, aktív szellemi tevékenységgel, közös együttléttel ünnepelnének velünk az ÉbredésNapon.

Az ÉbredésNap részletes programját itt olvashatja >>

„Cselekedeteim és aktivitásom adnak értelmet életemnek – mondja a Kos –  és sok dolgunk van, fogjunk hozzá!” (Brigitte Hamann)

Tavasz, Energia, Öröm!!!

Szeretettel várunk mindenkit!


Minden jót kívánok:

Iglói Attila


Faragó Hajnal - Coach 

Iglói Attila - Haptonómia 

Torkos Pál - Csíkung tanfolyam 

Vadócz Bianka - Liliomnyílás Női Torna 

Veréb Szandra - Orientális táncos, Integrál személyiségfejlesztési szaktanácsadó

Belső írás

Biologika

Csikung

Theta Healing