Várkonyi Zsanett

Várkonyi Zsanett a nevem, 1974.december 9-én születtem Szolnokon.

Várkonyi ZsanettKiegyensúlyozott, boldog gyerekkorom volt, szerető és gondoskodó anyával és apával. A mai napig összetartó családi kötelék fűz össze minket.

Egész életemben jellemző volt rám az a nyugtalan keresés, sokféle sportot kipróbáltam, sokféle iskolát elvégeztem, sokféle munkába belekóstoltam.
16-18 éves korom óta tudatosan kerestem az élet értelmét; Mi a célja az emberi létnek? Van-e más is mint a suli, a munka? Lehet-e máshogy, mint ahogy most van? Van-e élet a halál után? Ilyen kérdések foglalkoztattak.
Egyrészt ebben az irányba kutattam, másrészt végtelenül érdekelt minden gyógymód, ami nem ’ földi ’, ami az orvostudományokon kívüli.

Az élet úgy hozta, hogy 2003-ban megszületett az első gyermekem, és felfedeztem benne ezernyi értéket, viszont nem értettem én miért kaptam ’ ilyen ’ gyereket!? Ekkor kezdtem el Dr. Varju Mártánál kineziológiát tanulni. Nagyon sokminden más fénybe került és elindított, hatalmas lendületet adott, hogy gyereket másképp is lehet nevelni, mint ami a társadalmi elvárás, és mint ahogyan a szüleinktől láttuk.

Aztán hirtelen felindulásból pránanadizni kezdtem. Őrületes hatása volt az életemre, olyannyira, hogy 2007-ben a Csíksomlyói zarándoklaton, 33 évesen (a Krisztusi korban) fülig szerelmesek lettünk egymásba a jelenlegi férjemmel. Na és itt kezdődött igazán az élet, hiszen akkor még mindketten házasok voltunk. Miután bukdácsolva átjutottunk a válások akadályain, akkor jött a te gyereked én gyerekem mi gyerekeink sztori, - mert közben lett kettő közös gyermekünk is -, így összesen 5 gyerek lelki fejlődéséért, sikerességéért éreztük magunkat felelősnek. A szülők nem feltétlenül tudták ezt elfogadni, így jött a te szüleid én szüleim kérdéskör és mindig csak problémák, problémák és problémák. Kipróbáltunk mindenféle terápiát, kineziológiát, de nem jutottunk egyről a kettőre. Ekkor találkoztunk a deekshával és ahogyan folyamatosan résztvettünk a programokon, úgy változott minőségében az életünk, mind az anyagiak, mind a kapcsolataink területén.

Nagy lett a szerelem a deekshával. 2012-ben mindketten megjártuk Indiát, magunkra szedtük az Egység Egyetemén fellelhető tudást és készek vagyunk ezt teljes szívvel és szeretettel átadni, hisz minden embernek joga van a fejlődéshez, az emelkedéshez.

Most már tudom, LEHET máshogy élni, és szeretném, ha ezt minél több ember megtapasztalhatná.

Hogy mi a deeksha?

Röviden fogalmazva: MINDEN, maga AZ ÉLET.

Kicsit bővebben pedig; Gyakorlatilag az egyén fejére, koronacsakrájára kézzel történő energiaátadás. Ez az energia nem gyógyító energia. Ez az energia emel, megemeli a tudatosságunk szintjét, melynek mellékhatásaként gyógyulás is bekövetkezhet.
De ne szaladjunk ennyire előre…….

Sri Amma és Sri Baghavan ajándékozta a világnak a deekshát, mely, ha az előbbi megfogalmazásnál kicsit bővebben nézzük, egy jelenség, a deeksha jelenség. Ez a deeksha, mint energia össze van kapcsolva rengeteg, a nyugati pszichológia által is elfogadott tanítással. Amikor egy-egy tanítás köré fonódik egy-egy program és ott kapunk deekshát, emelkedik a tudatállapotunk, kiemelkedünk az addigi nézőpontunkból. Fentebbről látunk rá az addigi problémára és a deeksha hatására elkezdenek oldódni a blokkok, amik eddig magát a problémát okozták, így javulás, gyógyulás következhet be a program során. Nagyon nagy szükség van az egyén közreműködésére, hogy ’tegye bele magát’, adja át magát a folyamatnak, így hozhat ki belőle maximális eredményt.

Az élet bármely területén történhet elakadás, legyen az kapcsolati, anyagi, egészségi.

A kapcsolati lehet párkapcsolat, szüleinkkel való kapcsolat, gyermekünkkel való kapcsolat, munkahelyünkön, munkatársakkal, főnökeinkkel való kapcsolat, gyakorlatilag az egész élet kapcsolatok sokasága.

Az anyagiak javulását is nagymértékben elő tudjuk segíteni a deeksha programokon való folyamatos részvétellel. Az életünk esetleges sikertelenségét szintén a múltban gyökerező, valamilyen blokk okozhatja, akár már fogantatásunk pillanatától. Ha ezeket feloldjuk, helyünkre kerülünk jelenlegi életünkbe, így megtemethetjük a magunk számára megálmodott anyagiakat.

Az egészségre pedig mindenképpen hatalmas hatással vannak a deeksha programok, hiszen az egészségünk nagyon nagy mértékben függ a lelki stabilitásunkkal. Ha lelkileg nem vagyunk rendben, az egészségünkre is előbb utóbb kihat ez az állapot.

A programokon a folyamatos részvétel a fontos, hiszen ha eltervezünk és el is készítünk egy csodás kertet, azt is locsolni, gondozni, ápolni kell folyamatosan ahhoz, hogy fejlődjön, növekedjen. Így működünk mi is, a testünk, a lelkünk is.

A programok keretein belül lehetőség van egyéni és csoportos terápiára.

Az egyéni terápia alkalmával csak és kizárólag az egyénnel foglalkozom, az ő problémáját tárjuk fel, a bennem rejlő összes tudással.

A csoportos terápiák, rendeződhetnek egy adott téma köré, mint például párkapcsolati probléma, munkahelyi gondok, anyagi problémák, belső őszinteség, valamint egy-egy csakra köré, hiszen ezek a blokkok, melyek akadályozzák a mindennapjainkat, egy-egy csakrában vannak elraktározódva.

A csakraprogramokon való folyamatos részvétel hatalmas változást hoz az életünk minden egyes területén!!!!